Igen tudjuk. Ez az év más mint a többi. Szigorú intézkedések. Karantén. Folyamatos kézmosás és fertőtlenítés. Pandémia. A sport legjobbjai mégis összemérik erejüket, hiszen a felkészülés kemény időszaka nem mehet kárba. Zárt ajtók mögött zajlanak a sportesemények. Hiányzik a szurkolói biztatás és a tapsvihar… de ez egy ilyen év.
Első a biztonság!
A Nemzetközi Úszóliga(ISL) második szezonjának és fináléjának Tokió helyett teljes egészében a Budapest adott otthont a Duna Arénában.
A sportrendezvényre a 600 magyar résztvevő mellett több mint 40 országból, 700 fő érkezett Budapestre. Ahhoz, hogy a felkészülés és a versenyek is zavartalanul folyhassanak, valamint teljesen kizárják a COVID fertőzés lehetőségét, a hazai és a Magyarországra érkező összes sportolónak buborékban kellett élnie és komoly előírásokat voltak kénytelenek betartani.
És, hogy mivel is járultuk hozzá mindehhez?
A MasterClean Kft., mint a Duna Aréna szerződött partnere, teljes felelősséggel és képzett szakemberekkel, profi Covid protokollal felkészülve támogatta a rendezvény biztonságos lebonyolítását.
Az összeállított protokoll szigorú tisztasági és fertőtlenítési előírásainak megfelelően a versenyek között 5 másodperces reakcióidőn belül fertőtlenítettek a rajtköveknél, az öltözőkben, a folyosókon, és mindenhol, ahol emberek fordultak meg.
Minden rajtkő mellett legyen egy ember!
Kiemelten nagy felelősséggel járt a takarító személyzet munkája. A fertőtlenítést végző kollégáink napi 10-12 órában álltak rendelkezésre, hogy minden rendben menjen.
Büszkék vagyunk rá, hogy a MasterClean Kft. profi csapata ebben a helyzetben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy cégünk felkérést kapott a decemberben megrendezésre kerülő vízilabda versenysorozat, a LEN-bajnokok ligája alatti takarítás és covid protokoll szerinti fertőtlenítés elvégzésére.
Ha a családtagok és a szurkolók nem is, mi ott voltunk, és megtettünk minden tőlünk telhetőt. Takarítottunk, szurkoltunk, tapsoltunk. Vigyáztunk az ISL minden résztevőjére.
Köszönjük, hogy támogathattunk benneteket!
Köszönjük a sok elismerést az ISL a Duna Aréna a Sport Events és a sportolók részéről egyaránt.